Apa éppen hazaér, amikor anya már a gyerekeket fürdeti és fektetéshez készül. A gyerekek közül az egyik kiszalad apához, köszön neki de anya már hívja. A szülők gyorsan köszönnek egymásnak, anya eligazítást ad arról milyen étel hol található, és visszamegy a fürdőszobába mert a másik gyerek már ordít. Meseolvasás, fektetés, apa vacsora után még egy jóéjtpuszit ad és utána lassan csend less. Anya ideális esetben nem alszik el valamelyik gyerek mellett altatás közben, és este 9, fél 10 körül a kanapén találkoznak.
Ekkor kezdődik a kettejük ideje, aminek minősége és tartalma változó. Legtöbbször azonban a kivel mi történt kérdés köré szerveződik a beszélgetés. De hogyan tovább?
A hétköznap esték során sokszor eddig jutunk el. Képbe hozzuk egymást mert jól esik kibeszélni, visszajelzést kapni egy-egy napi eseményről, megtárgyalni másoktól kapott információkat, híreket. A kisebb ellenállás irányába a sztorizgatás szintjén. Kibeszéljük magunkból a napot. Ezzel valamelyest lezárjuk, túltesszük magunkat rajta. A másik ember mint a szivacs beszívja, vagy ha érzelmileg terheltebb a helyzet akkor ütközőfelületként felfogja ezeket az információkat.
De mikor tudtok arról beszélni hogy ezeket az estéket valójában ki hogyan éli meg? Egyátalán arról, hogy az estéket így ebben a formában szeretitek-e? Hogyan szeretnétek inkább?
Reflektálsz magadban arra, hogy az elrutinosodás közben milyen érzelmi és intellektuális, intimitás igények tűnnek el észrevétlenül? Látszólag ezeken az estéken együtt vagytok, egymásra időt szántok és beszélgettek. Vagy gyakorlatilag nem történik más, mint rutinból egy cselekvéssort csináltok végig anélkül, hogy belegondolnátok jó-e ez így, valóban azt a célt szolgálja –e már mint amiért elkezdtétek?
Ha eljutsz addig, hogy megfogalmazd, ez így már nem megfelelő neked, akkor hogyan mondd meg a másiknak? Lehet hogy félreérti, vagy megsértődik? Lehet hogy úgy értelmezi majd, hogy már nem is fontos neked?
Talán éppen ezekben a helyzetekben érdemes végiggondolni, hogyan kezeled a hasonló szituációkat a munkahelyeden, vagy más formálisabb helyzetben. Amikor érzelmileg nem vagy érintett. Mert megvannak a készségeink ahhoz, hogy a gondolatainkat, érzéseinket, változtatási javalsatainkat megfogalmazzuk. Használjuk ezeket otthon is arra, hogy megbeszéljünk fontos témákat és ne csak kibeszéljük őket?
Az asszertivitás éppen ezt jelenti. Az érzelmeinket és véleményünket úgy megfogalmazni, hogy ne bántsunk meg másokat – sőt, az ő véleményüket is tiszteletben tartva találjuk meg közösen az új irányokat megoldásokat. Te hogy csinálod?