Azaz „kell”, „kellene”, „kellett volna” nélkül beszélni egymással, magunkkal. Nagy kihívás. A KELL és különböző ragozott formái olyan automatikusan alakítják az ön-megnyilatkozásokat, hogy a csoportokban már szinte mániákusnak tűnök, amikor megkérem a résztvevőket: el tudnád mondani ezt a mondatot „kell” nélkül?
Mert ez a KELL sokszor ártatlan formát ölt, emlékeztetőként, vagy ön-motiváló szóként kerül a mondatba, vagy egyszerűen egy hangsúlyt adó szóként bagatellizálódik el. Ha rákérdezek arra, miért került a mondatba és egyébként van-e ott helye, kiderül: nincs. Csak már fel se tűnik, hogy odakerült. Egy automatizmus, ami nem tudatos viszont mégis egy nyomásgyakorlást is jelent. Sokszor kerül konfliktusba ez a szó azzal a tartalommal, amit egyébként ki szeretnénk fejezni – hiszen van egy felszólító, számonkérő, kritikus, szembesítő jelentése – ami akkor is ott van, ha nem nem ezzel a szándékkal tesszük oda. Ez nagyon nehezen fér meg azzal, amire általában használják
- Ön-motiválás, lendület megadása
„Minden nap tornáznom kell, mert akkor jól indul a napom.” Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a kell mindenféleképpen szükséges ebbe a mondatba ahhoz, hogy a megfelelő lendület megmaradjon. Sőt sokkal felszabadítóbban, ösztönzőbben és lelkesítőbben hangzik kell nélkül:
„Ha minden nap tornázom akkor jól indul a napom.”
- Felelősségvállalás, önreflexió
Gyakran találkozom azzal, hogy egy esemény, cselekvés, választott megoldás reflektálása során az önhibáztatás, a bűntudatkeltő mondatok hangzanak el. „Fel kellene hívnom a barátaimat, már régen beszéltünk”. Elképzelhető, hogy valóban kevesebbszer beszéltetek és az is lehet, hogy ennek a te érdeklődő telefonhívásod is az oka, de sokkal egyértelműbb a mondat, ha arról beszélünk, ami valójában van, ön-szemrehányást tevő felhangok nélkül: „Régen hívtam fel a barátomat, már kíváncsi vagyok, hogy van.”
- Öngondoskodás
Talán ezen a területen van a legkontrasztosabb értelme a KELLeknek. A „meg kellene magamnak teremtenem az énidőmet”, ezután „el kell kezdenem egészségesebben étkezni” és hasonló mondatok önkorlátozását éppen az ellentmondásossága jelenti. Az öngondoskodásunk lényege e gyengédség és a feltöltődés, amit kényszerítő, fogadalmakat kiszuszakoló kellekkel nehezen lehet kifejezni. Amikor KELLekkel öngondoskodunk egyszerre szeretnénk kifejezni azt a felismerést, hogy eddig az öngondoskodásunkat elhanyagoltuk és egyben a szándékot is, hogy akkor most viszont elkezdjük. A két dinamika nehezen fér meg egy mondatban. Szedjük inkább ketté: Hiányzik az énidő / feltöltődés / pihenés (kiegészíthető bármivel, ami az öngondoskodást jelenti számodra. Érzem, hogy szükségem van arra, hogy elkezdjem / csináljam / kialakítsam, hogyan kezdhetném el.
Azért is érdemes erre tudatosan figyelni, mert amint rákérdezünk magunkban arra, hogy mit keresett az a KELL a mondatomban, közelebb kerülünk azokhoz az árnyalatokhoz, amit sokszor felületességből, időhiányból, megszokásból egy kell-variánssal sűrítünk össze és teszünk magunk számára is láthatatlanná, érzékelhetetlenné
KELLetlenül azonban sokkal árnyaltabban tudjuk kifejezni magunkat – és sokkal közvetlenebbül tudunk kapcsolódni magunkhoz is. Érdemes kipróbálni.